A Tej Világnapja

június 3, 2016

Ma Tej Világnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból meghívtak, hogy dokumentáljam a Tejtermék Tanács rendezvényét.
Amióta az első Tej Világnapot megünnepelték 2001-ben, azóta számos ország csatlakozott világszerte az ünnepléshez, és számuk évről-évre egyre nő.

Miért is tartanak Tej Világnapot? Ez a nap lehetőséget nyújt arra, hogy felhívják a figyelmet a tejfogyasztás fontosságára, melyet a tej, és tej iparhoz kapcsolódó különféle aktivitásokkal népszerűsítenek. A tény, hogy sok ország választotta ugyanazt a napot saját nemzeti ünnepségére mutatja, hogy a tej világszinten fontos élelmiszer.

A magyar Tejtermelők Tanácsa a Tej Világnapját focimeccsek rendezésével ünnepelte. Gyerekek-gyerekek ellen, felnőttek-felnőttek ellen.

A Tanács ezen kívül olyan versenyekkel örvendeztette meg a gyerekeket, mint a tehénfejés, ami nagy derültséget okozott mindenkinek.

A legendás játékos Nyilasi Tibor, és a világ szerte ismert Kassai Viktor játékvezető, szintén részt vettek a játékokban, és végül az esemény zárószámaként autogramot adtak a cipőkre, bögrékre, és pólókra.

4.9 250

készítette: designstreet.hu